2014. december 30., kedd

ILLYÉS GYULA: PETŐFI SÁNDOR (Móra 1977) 1Ft-ról - Jelenlegi ára: 1 Ft


 ILLYÉS GYULA:   PETŐFI SÁNDOR
Móra könyvkiadó, Budapest 1977
Képeken látható állapotban
Könyvtárból vásárolva 2011-ben
Ez a könyv franciáknak készült, úgy, hogy Illyés egy korábban született Petőfi-monográfiájának fordítási munkálatai közben mindazt, ami ismeretlen vagy homályos körülmény lehet a kultúránkban és a történelmünkben járatlan olvasó számára, beépítette a szövegébe. Nemcsak a magyar forradalom és szabadságharc előzményeit és fordulatatait, hanem azt is, ami Petőfi alakja és költészete köré azóta kristályosodott ki, hogy megéreztesse e költő metaforikus jelentőségét népünk történetében és tudatában.
Természetesen a magyar olvasónak van erre nagyobb szüksége. Hiszen csak hisszük, hogy tudjuk: ki volt Petőfi, hogyan zajlott le a „ szabadság délelőttje”, s hogy milyen versek azok, amelyeket esetleg kívülről fújunk – de sose olvastunk el figyelmesen. Illyés az irodalomtörténetírás ritka bravúrját vitte véghez – de könyve azért enciklopédiaként és regényként is forgatható.
**********************************************************************************************************
MINIMÁLÁR NINCSEN.
A LEGMAGASABB LICIT VISZI AZ AUKCIÓ LEJÁRTAKOR.
Átvétel személyesen Óbudán az Árpád híd közelében,
vagy postai úton előre utalással.
A KÉRDÉSEKRE SZÍVESEN VÁLASZOLOK.
Postaköltség, és egyéb információk, a termékleírás felett bal oldalon található
„ Szállítási és garanciális feltételek” szövegre kattintva láthatóak.  
**********************************************************************************************************



Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2015-01-19 21:19
. ILLYÉS GYULA: PETŐFI SÁNDOR (Móra 1977) 1Ft-ról - Jelenlegi ára: 1 Ft

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése